2018. dec 04.

Modric? Tényleg?

írta: Frisco27
Modric? Tényleg?

10 hosszú év. Ennyi ideig nyerte folyamatosan 2 űrlény a Föld nevű bolygó legjobb labdarúgójának járó díjat. Többnyire joggal. Bár anyakönyvi kivonatuk alapján emberek (hiszi a piszi), Cristiano Ronaldo és Lionel Messi különversenyét pár alkalommal azért megzavarták "közjátéko(so)k". 2010-ben Wesley Sneijder, 2012-ben Andrés Iniesta (és vagy Xavi), 2013-ban pedig Franck Ribery érezhette több-kevesebb joggal a díj hiányát a vitrénjében. De ők földi halandók. Viszont nem kellett 10 év, hogy az emberek nagyrésze megunja ezt a hegemóniát. A közösségi oldalakat elöntötték az utálkozó kommentek, megindultak a találgatások az estleges csalásokról, a FIFA beavatkozásáról. Messi 4 éve alatt az apró argentín, a következő években a hencegő portugál volt a célkeresztben.

A legfájóbb számomra (és talán a legtöbbeknek) egyértelműen Sneijder esete volt, aki még a TOP3-ba sem fért be (chh????). A FIFA és a France Football "egyházszakadása" után a franciák elismerték, Iniesta is megérdemelte volna. Ebből következően a legigazságtalanabb mégis a közkedvelt és barátságos Pókember Xavi esetét nevezném, mert pár elismerő szón kívül az Ő helyzete még komoly visszhangot sem kapott. 

modric_ballondor.jpg

Kép forrása: http://www.nemzetisport.hu

Hétfő este Luka Modric megszakítva az inváziót elnyerte az aranygolyót. Mit csinálnak most az emberek? Milyen érzelmek csapnak fel? Végigolvasva az előző gondolatokat, minimum a Jedi visszatér végén tapasztalható galaxisközi ünnepi parádéval kellene jellemeznünk a jelenlévő érzelmeket. Bár ez a gondolatmenet számomra szomorú, mert két olyan gigász csörtéjét láttuk, akikre a mostani pletykadús közeg kihalása után, mondjuk 100 év múlva Maradonai és Peléi magasságokban fognak gondolni "micsoda időszak" címszó alatt. Mi meg képesek vagyunk unni. De sebaj, itt a vége, örülhetünk. Vagy mégsem? Ugyan, dehogy: Csalás, baromság, nagyorrú horvát szar. Hol lőtt ő ennyi meg annyi gólt? Így a statisztikák, meg úgy. Nem is nyert vb-t, a Real meg csak azért nyert mert Ramos, meg Szalah meg uefadrid, videóbíró, túróslószar, csalás és vesztes vb gyenge ággal, kihagyott büntető, meg csak hosszabbításban, bezzeg Messi, bezzeg Ronaldo, Meg Szalah - köcsög Ramos megintcsak, Varane, Griezmann, francia vb-win.

modric2.jpg

Kép forása: https://www.croatiaweek.com

Ez annál is szomorúbb. Ennyira vágyjuk az ellenségeskedést, ennyire nem tudunk örülni a másik sikerének? Luka Modric középpályás. Nem csatár, nem gólvágó. A láthatatlan robot, a gép, akit csak akkor kezdett el értékelni igazán a világ, mikor kis nemzetét dötőbe vezette. Luka Modric minden mozdulatában, bajnok, egy zseni. Egy igazi profi, aki megérdemli, hogy méltán a legnagyobba között emlegessük.

Olyan intelligens, szervező játékos, mint azok, akik a "fifátlan" aranylabda díjkiosztókon korábban is nyertek: Zidane, Nedved, Figo, stb.

tenor.gif

Nálam ezzel a szavazással, azzal, hogy a felcsapó utálkozás ellenére is maradtak a valóságnál, ismét arra emlékeztetnek, miért is van ez a díj. Nem a legtöbb gólt szerző játékosé, nem a legtöbb gólpasszt kiosztóé, ezekre ott vannak a külön erre szánt díjak. A POSZTJÁTÓL FÜGGETLENÜL A LEGJOBBAN TELJESÍTŐ JÁTÉKOS DÍJA. Persze nem mondható ki, hogy nem érdemelte volna meg más is. A végeredmény sosem egyértelmű, mivel szubjektív vélemények halmazáról, azaz szavazásról van szó. De az nem elvitatható, hogy Modric megérdemli.

Ha a saját kedvencünk szeretete, a különböző nem jól siekrült események (bírói tévedések, gyenge teljesítmények, pech), a győlöletkeltés, a csordaösztön annyira elhomályosítják a látásunkat, hogy ezt megvétózzuk, akkor megérdemeljük, hogy utálkozással és veszekedéssel töltsük el az életünket. Egy kis ember nagy sikerét látjuk, azt, hogy a hétköznapi fizimiskájú, ALÁZATOS ember is érhet el sikereket. Az az ember, akit 2013-ban megválasztottak a szezon legrosszabb igazolásának a La Ligában, majd formába lendült, nyert 4 Bajnokok Ligáját és még számtalan más trófeát.

modric3.jpg

Kép forrása: https://www.express.co.u

Igen, vannak olyan legendák, akik aranylabda nélkül akasztották szögre a stoplist. Sneijder, Henry, Pirlo, nemsokára Xavi és Iniesta és még sorolhatnánk. Pont emiatt kell örülnünk annak, hogy ismét olyan játékos nyert, aki nem a gólokért felel, de megérdemli. Kívánom, hogy a jövőben is olyan játékosok kapják az igazán kiemelkedő csatárokon kívül a díjat, akik hasonlóan zseniálisak, hasonlóan hétköznapiak, hasonlóan alázatosak.

Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszett a cikk, nyomj rá egy like-ot és kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren!

Szólj hozzá

barcelona foci legenda ronaldo football messi real madrid modric zseni aranylabda france football